Alapitvány

 

Küldetésünk:

Személykereső mentőkutyáinkkal segíteni az eltűnt emberek felkutatásában.

Tanítani a fiatalokat a felelősség teljes kutyatartásra.
Népszerűsíteni az önkéntes munkát, építeni, megmutatni jelentőségét a társadalmi szerep vállalásban.

 

Célunk:

Minél több eltűnt személy felkutatása, minél több élet megmentése.Mind ezt tréningekkel és körültekintő, szakirányú felkészüléssel alapozzuk meg. Mind a tréningeken, mind éles bevetéseken megfelelő és professzionális felszereléseket használunk. Folyamatosan figyelemmel kísérjük és elsajátítjuk az új kiképzési módszereket. Nem tévesszük szem elől a kutyáink fizikális és mentális terhelhetőségét, mindent elkövetünk, hogy hű társaink folyamatosan kiváló kondícióban és formában legyenek, így tőlünk mindenből a legjobba kapják.

 

Rólunk:

Az Alapítványunkat 2016 októberében alakult meg Önkéntes tagokkal. Közülük többen már jóval korábban a mentőkutyák képzésével foglalkoztak. Az alapítvány névadója és vezetője Kulcsár József több évtizede végzi ezt a tevékenységet.

Pályafutását ezen a téren 1993-ba kezdte, az országban az egyik alapító úttörője volt a mentőkutyás életnek. Ez a tevékenység egy hivatás, jelen van az ember

minden napjaiban. Nem múlik el óra, tevékenység vagy gondolat anélkül, hogy 23 éve ne így élje minden napjait. Örömmel tölti el, hogy határon innen és túl nyújthat segítséget, és mint mentőkutyás a világ számos pontján öregbítette hazánk hír nevét.

Kiemelkedő külföldi bevetések:

Ausztriai Lassing Bánya omlásnál, Kolumbiai Földrengésnél, Törökországi Földrengésnél, Ausztria Lavinaomlásnál, Indiai Földrengésnél,

Törökországi Földrengés után, Törökországban mentőkutyákat képzett.

Ez csak néhány a külföldi bevetések közül.

Magyarországon számos rendőségi felkérésre, nyújtott kimagaslóan eredményes feladatot.

Magyarpolány, Ajka, Töltéstava, Nádasd, Pétfürdő, Várpalota, Berhida – Peremarton,

Dunaújváros, Nagyszokoly, Budapest.

Munkásságát már a megyei hírlap is több évtizede kíséri figyelemmel és közli az éles bevetések hír értékei és eredményességét.

Ezután döntött úgy, hogy újra neki vág és újra oszlopos tagja lesz a Magyarországi Mentőkutyás társadalomnak. Így ősszel létre lett hozva az Alapítványunk.

A tevékenységnek az elszántságon, az elhivatottságon és a mindenek előtt segíteni

akaráson kívül a legfontosabb eleme az ember leghűségesebb társa a Kutya.

Ilyen tevékenység esetén természetesen képzett kutyákról kell, hogy beszéljünk.

 

Kulcsár József Önkéntes tűzoltó vizsgával rendelkezik és kutyája is letette már az IRO nemzetközi mentőkutya vizsgát. Bevetéseink során szükségünk van elsősegély és akár alapin-technikai ismeretekre is, amit tanfolyamokon, tréningeken, gyakorlatokon igyekszünk elsajátítani. Csapatunk tagjai, már országosan is több sikeres bevetésen vettek részt, küzdöttek le akadályokat. Nem minden Önkéntes tagunknak van kutyája, de az Ő munkájuk kutyás társaik számára elengedhetetlen és óriási segítség mind a kiképzésben, mind a tréningeken egyaránt.

Éles bevetés tekintetében pedig mindig minden segítség elkel.